Pletyka Róbert újra egy gonosz terven agyalt. Dolgokat mondani másokról, pletykálkodni. Robi itt érezte otthon magát. Ez volt az ő önmegvalósító formája. Most éppen, mint gyakorlott rágalomgyártó a következő szavakon gondolkozott. „Találkozzunk nálam kettőkor”, „olyan régóta halogatjuk ezt”, „nem kell, van nálam”, „tegnap nem mentél el?”, „szóval ma mindenképp…”, „oké várlak, puszi”. Nos, ezen mondatok összekombinálása, nála rutinmunkának számított. Sokszor csinált már ilyet, és voltak nehezebb ügyei is. Szürkeállománya pörögni kezdett és a „meghalt az anyósa” fogástól, a „lefeküdt a legjobb cimborája nőjével” kombóig mindent átnézett. Realizálódott benne, hogy ez egy X lefeküdt Y-al sablon.  Addig nem nyugodott, amíg nem derítette ki a másik fél kilétét. Ezeket egy telefonbeszélgetésből szűrte le, amit éppen kiállhatatlan, utálatos osztálytársa folytatott a szünetbe. Robi, nem tudta még, hogy ki lehet az a szerencsétlen nőnemű, ezért alattomos cselhez folyamodott. Benyalós modorával eltarhálta sorstársa telefonját. El kellet neki küldeni egy SMS-t, de az ő Nokiája szar és mindig lemerül. A balek bekapta a horgot, és segítőkészen nyújtotta mobilját Robinak. Nem figyelt arra, hogy Róbert mohón a híváslistára vetette magát. Azt se vette észre, ahogy gonosz pletyka gyárosunk szeme elkerekedett, és ördögi mosoly jelent meg az arcán, hiszen a legutóbbi híváshoz nem az Utálatos Osztálytársa barátnőjének a neve volt írva. A profi pötyögött még a látszat kedvéért, sőt küldött is anyukájának egy üzenetet. Megírta neki, hogy süssön palacsintát, és természetesen, ha akar valamit az ő számára válaszoljon. Utána megtapogatta göndör fürtjeit. Végigsimította ujjaival, az elfajzott kecskeszakállát. „Nincs menekvés” – gondolta. Ebből a helyzetből lehetetlen volt gyanút fogni. Szerette ezt, imádta, úgy érezte ilyenkor felfrissül, megváltozik. Kereste, és akarta a változást. Nem csak saját magán, másokon is. Azt kutatta, hogyan tud minél hatásosabban embereket egymásnak ugrasztani, rágalmaival. Nem számított, hogy amit terjesztett az igaz volt-e vagy sem. Itt a második érvényesült. Csak idő elteltével rendeződött minden, mert a telefonbeszélgetés így hangzott:
Lány: Szia! Említetted, hogy menni kéne jegyet venni. Nagyon régóta hanyagoljuk, sietni kéne, mert el fog fogyni.
Utálatos osztálytárs: Hali! Okés! Találkozzunk nálam kettőkor. Olyan régóta halogatjuk ezt.
Lány: Pénzed van? Vagy megint csóróskodsz? Adjak kölcsön?
Utálatos osztálytárs: Nem kell, van nálam
Lány: Jó, de még annyit hogy nem érek rá egész délután. Tegnap nem voltam edzésen, ma nem hagyhatom ki!
Utálatos osztálytárs: Tegnap nem mentél el? Szóval ma mindenképp….
Lány: Igen, tudod nagyon szigorúak az egyesületnél. De most leteszem, mert nálunk csöngetnek. Szia, puszi!
Utálatos osztálytárs: Oké, várlak. Puszi.