– Elég sokszínű! Látok ott pirosat, fehéret, még zöldet is.
 – Csak te lógsz ki onnan a narancskáiddal!
 – Más körzetekbe erősebb vagyok, nézd! – mondta a narancssárga, és képernyőt váltott. A többi ámuldozva, nézte. Egyedül a vörös szólalt meg fölényesen:
 – Szarra se mész a kétharmadoddal, amíg enyém a harmadik, mindenbe belepiszkítok, és keresztülhúzom szánalmas, fejlesztésre szánt terveidet.
 – Majd szépen kivásárollak, amint jobban megszedem magam, és jöhet a szopás! Imádkozni fogsz a börtönért!
 – Hát nyolc éve nem voltam börtönbe, pedig nézz rám, milyen szarul állok. Csak nem tudsz megfingatni!
 – Örülj magadnak, neked legalább vannak helyeid! – panaszkodott szorult helyzetére a zöld.
 – Még mindig több pénzzel rendelkeztek, mint jómagam, és az adókat is elkerülitek, mellesleg már rég 1v3 ba csináljuk, és én vagyok egyedül… – folytatta volna a fehér, de a piros egy hirtelen ajánlattal félbeszakította.
 – Jó akkor a Vörösmartynál lemondok a zöld javára.
 – Kellenek cserébe az Angyalföldi körzetek?
 – Zsír, de meg kéne szereznem az ország édesvíz készletét is, az úgyis jelzálog alatt van…
 – Megbeszélhetjük…  mehet a következő forduló?
 – Hékás srácok! Abbahagyni a monopolyt! Óra van! – üvöltözött a tanár, és egy határozott mozdulattal kivette a telefont a kamaszok kezéből, ezzel véget vetve a derűs játéknak.