Rikiki miközben sorsát kovácsolta, hogy életre jobbra forduljon, még valamit a kalapácsa és üllője szorított. Az egyik mancsát véletlenül!
- Ha az a sorsom, hogy szenvedjek és nélkülözzek vén koromra, akkor azt nem fogadhatom el! Ezzel majd minden megváltozik!
Rá is készült az ütésre, feje fölé emelte kalapácsát majd amögé, kinyújtott karja úgy pörgött teste körül mint valami túlhajtott vursliskerék. Azután megtörtént! Elemi erővel sújtott le az üllőre, vagyis a kezére. Égette mint a tűz, törte mint a föld, hasította mint a levegő, csípte mint a hideg víz. Valószínűleg fájdalmas volt.
- Jajj, magamra csaptam! Óh legyek átkozott!
Nem kellet volna ezt kívánnia, mert rögvest azzá lett. Egy üres, félhomályos teremben találta magát. Előtte egy asztal, rajta kettő répa és egy szépséges karalábé terpeszkedett. A falon képek lógtak, festmények lehettek talán. Az egyiken egy mamlasz tömte magába a csokoládét, a másikon emberek szotyiztak, de az utolsó kép volt a legrémisztőbb! Egy hatalmas néger focista fejelt a labdába, szétfröccsenő vizes izzadsága valóságos szökőárt zúdított a szobára. El is lepte az összes újságpapírt, ami a földön hevert.
- Átkozott lettél! Melyiket választod?
A hirtelen előtörő, mély, kíméletlen és tudományos hang megijesztette Rikikit. A sötétből egy hatalmas árny lépett elő. Bőre fekete volt, akár a túlkakaózott tejbedara, szeme fehér mint a meg nem kakaózott tejbedara, léptei nagyok, kezei méretesek.
- Ijesztő vagy! - mondta őszintén Rikiki.
- Tudom! Én vagyok az a nagy barna focista, a képen akit láttál. Már a véghajrá közeledett, és valljuk be, elfelejtettem bekenni magam az izzadásgátlóval. Tudod Afrikába is játszottunk, ott meg azért meleg van.
- Megjött az étvágyam. Ehetek a répából? - kérdezte a macska.
- Majd ha kiválasztottuk az átkodat.
- Essünk túl rajta...
A focista hátralépett, és egy kredencet vett elő. Kicsit megrázta, hogy a tányérok és az ócska porcelánok kipotyogjanak belőle, majd a macska elé tette.
- A gonosz női robot, dobozoló dobbermanok, borzalom a hónaljon, tizenötéves tragédia, telhetetlen és lehetetlen, fanyar fordítás, és az A – sorolta gépiesen.
- Én az A-t választanám, az hangzik a legegyszerűbbnek! - mondta a macska és elment balra.